Nem állnak készen az EU-s csatlakozásra a grúzok
Annak ellenére, hogy Grúzia tavaly megkapta az EU tagjelölti státuszát, Irakli Garibashvili, a kormánypárt elnöke szerint az ország még nem áll készen az uniós tagságra - írja a Politico.
Annak ellenére, hogy Grúzia tavaly megkapta az EU tagjelölti státuszát, Irakli Garibashvili, a kormánypárt elnöke szerint az ország még nem áll készen az uniós tagságra - írja a Politico.
Megjelent a minap az Európai Unió Hivatalos lapjában a REMIT II névre hallgató uniós rendelet, így az rövidesen hatályba lép, ami azt jelenti, hogy a MEKH a piacfelügyeleti tevékenysége keretében már az új szabályokat fogja alkalmazni a piaci szereplők és az egyéb érdekeltek vonatkozásában – hívta fel péntek délutáni közleményében a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal.
Az utolsó előtti, vagy talán a legutolsó pillanatban mutatták be az Európai Bizottság kérésére megszületett belsőpiaci reformtervezetet. A 2004-es nagybővítés után két évtizeddel világosan látszik, hogy az Európai Unió versenyképességi hátrányban van Kínához, az Egyesült Államokhoz és a feltörekvő új gazdasági hatalmakhoz képest az egységes piac diszfunkcionálása miatt. A túlszabályozás, az innováció háttérbe szorulása, a rossz állami és EU-s támogatási rendszerek, valamint a versenyjog bonyolultsága miatt azonnali átalakítást sürget a Jacques Delors Intézet friss előterjesztése, hogy Európa továbbra is geopolitikai tényező maradhasson.
Két éven át tartó tárgyalások után az Európai Parlament és a Tanács is elfogadta az új Épületenergetikai Irányelvet. Nem véletlen, hogy a Zöld megállapodást szolgáló Fit for 55 jogszabálycsomag utolsó elemére ilyen sokat kellett várni. Az irányelv ambiciózus célt tűzött ki: a 2050-re széndioxid-kibocsátás mentes épületállomány elérését. A csomag, két másik elemével – az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiafelhasználás terjedését előíró irányelvekkel – kiegészülve óriási energetikai fejlesztést vár el az épületszektorban. Most a tagállamokon a sor, hogy az irányelvet átültessék, amire ugyan két évük van, de a nagyratörő célok miatt a megvalósítást már holnap el kell kezdeni. Ezen múlik, hogy a felújítási stratégiában foglalt célok valósággá váljanak: vagyis, hogy a következő két és fél évtizedben az épületfelújítások száma és mélysége (alapossága) egyaránt többszörösére növekedjen - derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet témában végzett kutatásából.
Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón.
Franciaország és más nagy uniós gazdaságok nemrégiben indított, az integráció elmélyítésére és az európai széttagolt tőkepiacok felügyeletének központosítására irányuló törekvése több mint egy tucat kisebb uniós állam határozott ellenállásába ütközött. A tőkepiaci unió (CMU) néven ismert reformjavaslat célja, hogy segítsen finanszírozni Európa hatalmas, évente több százmilliárd eurós beruházási igényét a védelem és a zöld átállás terén.
A közelgő európai választások befolyásolására irányuló, nem rég leleplezett orosz titkosszolgálati akciókra válaszul az EU-tagállamok vezetői határozott lépéseket tettek: a szerdai rendkívüli csúcstalálkozón megállapodtak egy ideiglenes válságstáb létrehozásáról, amelynek célja a hibrid műveletek megfigyelése és az uniós szintű információcsere felgyorsítása, valamint retorziós lépések megtétele.
"Elég negatív a jövőképem Európa kapcsán", mert azt látom sok amerikai és ázsiai üzletemberrel, döntéshozóval beszélgetve, hogy Európa folyamatosan veszít a globális gazdasági súlyából, és ez már mostanra odáig vezetett, hogy "egy európai gazdasági válság közepén állunk, csak sokan nem veszik észre" – adta meg az alaphangot a Budapesti Corvinus Egyetemen kedd délután tartott, "Hogyan maradjon Európa gazdaságilag versenyképes: vezetői szempontok" című előadásában Lakatos Benjamin. Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio jövő heti fenntarthatósági és techológiai konferenciáján, a Sustainable Tech-en, további részletek itt érhetők el. A keddi esemény napján adta ki a MET Csoport a 2023-as évi pénzügyi eredményéről szóló tájékoztatást is, amelyből az derült ki, hogy a tavalyi volt a történetének második legjobb éve, további részletek alább.
Több millió eurós bírságot kaphat a többek között a Milka csokit is gyártó Mondelez International, miután a vád szerint az amerikai édességipari nagyvállalat akadályozta termékeinek szabad kereskedelmét az EU tagállamai között. - számolt be a Financial Times.
Az Izrael elleni iráni támadásokat követően keddre rendkívüli ülést hívott össze az Európai Uniós külügyminisztereknek Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője.
Az Európai Unió Tanácsa pénteken jogszabályt fogadott el, amely az uniós korlátozó intézkedések tagállamok általi megsértésének vagy kijátszásának büntethetőségét teszi lehetővé.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a személygépkocsikra, kisteherautókra és teherautókra vonatkozó kibocsátási határértékekre vonatkozó Euró 7 rendeletet, az ipari kibocsátásokról szóló felülvizsgált irányelvet, valamint új szabályokat az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében - tájékoztatott az uniós tanács pénteken.
Az európai politikai helyzetet értékelte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a marokkói Marrákesben a Kereszténydemokrata Internacionálé (IDC-CDI) vezetőségi ülésén elhangzott felszólalásában, amelyben az európai "zöld átállás" valamint a gazdasági növekedés problémáit, a migráció és az ukrajnai háború témáját érintette - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) jelentése szerint az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban több mint 500 esetben regisztráltak szalmonellafertőzést, amelynek forrása a szennyezett ukrán baromfihús volt. A szennyezett hús halálos áldozatokat is követelt. - számolt be az Agroinform.
Szlovákia támogatja Ukrajna mielőbbi EU-csatlakozását, sőt, oly módon segíti Kijevet, hogy megosztja vele saját csatlakozási tapasztalatait. A nagymihályi közös kormányülésen egyéb projektekről és fegyverkereskedelemről is egyeztettek a szlovák és ukrán miniszterek - írta meg a parameter.sk.
A Magyar Közgazdasági Társaság „20 éve az Európai Unióban és a jövő” címmel számos – szakmai partnerszervezettel együttműködve – szakterületenként tekinti át hazánk két évtizedes uniós tagságának tapasztalatait, eredményeit. A következő napokban-hetekben hat rövid elemzésben foglaljuk össze az egy éven át tartó konferenciasorozat eddigi tanulságait, eredményeit. Ezúttal Heil Péter, az Európai Parlament fejlesztéspolitikai szakértője, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának alelnöke mutatja be az uniós bővítés és az ahhoz szükséges intézményi reform kihívásait.
Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos "kérdések meg nem oldódtak" - jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.
A Magyar Közgazdasági Társaság „20 éve az Európai Unióban és a jövő” címmel számos – szakmai partnerszervezettel együttműködve – szakterületenként tekinti át hazánk két évtizedes uniós tagságának tapasztalatait, eredményeit. A következő napokban-hetekben hat rövid elemzésben foglaljuk össze az egy éven át tartó konferenciasorozat eddigi tanulságait, eredményeit.
A magyar adatokkal egy időben közzétette az EU-s országok lakásárváltozásait is az Eurostat, amiből kiderült, hogy az eurózónában éves összehasonlításban 1,1 százalékkal csökkentek a nominális lakásárak. Az EU egészét tekintve ugyanakkor a pozitív tartományban tudott maradni a mutató, minimális, 0,2 százalékos növekedéssel.
Átvennék a Credit Suisse korábbi modelljét.
Durvul az orosz retorika Moldovával szemben.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.
Van egyáltalán ideális mutatószám?